A megvilágosult depresszió

Kanse Capon Shonin

Ebben a hírlevélben szeretném megosztani veletek Nichiren Shonin egy fontos írásának egy részletét, a Matsuno-dono Gohenji címűt, amely a „Nichiren Shonin írásai” hetedik kötetében található. Olvassátok el és gondolkozzatok el az idézeten:

„A Nirvāṇa Sūtrában hirdetik: „Az emberi lény élete nem állandó. Gyorsabban változik, mint egy sebes patak a hegyekben. Bár ma létezünk, nem tudjuk, hogy holnap is létezni fogunk-e? A Māyā Sūtra szerint: „Az emberi élet olyan, mint egy candāla, aki a juhnyájat a vágóhídra tereli. Hasonlóképpen az emberi élet is lépésről lépésre közeledik a halálhoz.” Végül a Lótusz Szútra ezt mondja: „A hármas világ nem biztonságos, olyan, mint egy égő ház. Tele van szenvedéssel és valóban rettenetes.” Ezeket a szentírási kijelentéseket a Nagy Felébredett, a Világ Tiszteltje tette, hogy az elfajulás utolsó korszakában az embereket megtanítsa az emberi élet mulandóságára, és hogy felébresszen minket, az ő naiv gyermekeit.

Mi, megvilágosulatlanok azonban nem vagyunk felébredettek, és nem törekszünk a megvilágosodásra még egy pillanatra sem. Ehelyett feleslegesen töltjük az időnket azzal, hogy szebb ruhákat vegyünk, hogy feldíszítsük a testünket, amely egy éjszaka alatt meztelen lesz, miután  meghalunk. Vagy megpróbálunk egy vagyont megtakarítani, hogy fenntartsuk a testünket, ami a halálunk után néhány nap múlva teljesen el fog tűnni, amikor vízzé válik és elfolyik, a talajba keveredett porrá, vagy az égbe szálló füstté válik. Az emberi világnak ezek a meggondolatlan tevékenységei az idők folyamán mindvégig ugyanazok maradnak.”

(WNS-7, 68-69. o.)

Mit gondolsz Nichiren Shonin szavairól? Azt hiszem, az első bekezdést valamilyen szinten mindenki megértheti. Még ha néha el is felejtünk gondolkodni rajta, általános megértésünk van arról, hogy az emberi élet valami különleges dolog, hogy az időnk korlátozott, és ezért óvatosan kell használnunk. Az utolsó bekezdést azonban, amely a lemondásról szól, nehezebb megérteni és aszerint élni. Ki érti meg a lemondást?

A Buddha gyakran népszerűsítette és ajánlotta a lemondást. Amikor arra gondolunk, hogy mit jelent a lemondás, egy szerzetes vagy apáca képe juthat eszünkbe, aki lemondott minden vagyonáról. Valójában azonban a Buddha a lemondás előnyeiről beszélt mindenki számára, a laikusok és a szerzetesek számára egyaránt. Ha így van, mit jelent ez számunkra? Azt, hogy lemondunk alapvető emberi ösztöneinkről? Hogy megtagadjuk vagy feláldozzuk az élvezetes dolgokat a nagyobb boldogság elérése érdekében?

Nem. Egyszerűen fogalmazva, a lemondás depresszió!

Persze, amikor ezt hallod, azt gondolhatod: „Mi? A depresszió nem jó dolog! Senki sem akar depressziós lenni!” De én nem a szokásos depresszióról beszélek, amit mi ezzel a szóval társítunk. Azt senki sem akarja, arra senkinek sincs szüksége… de a lemondás depressziójára szükségünk van.

Hadd magyarázzam el: Ha a lemondás elméje van benned, az azt jelenti, hogy a saṃsāra természete miatt vagy depressziós, nem pedig az egyéni problémáid miatt.

Ha valódi lemondásod van, akkor nemcsak a saját problémáidtól vagy rosszul, hanem az egész saṃsāra-tól, az élet ciklikus természetétől is.

Ha valódi lemondással rendelkeznél, még ha valaki azt mondaná, hogy holnap 100 millió forint adómentes nyereményt nyersz a lottón, és azt csak hétköznapi saṃsārikus dolgokra használhatnád, akkor sem akarnád… egyáltalán nem akarnád. Nem fogadnád el.

Vegyük például a Buddha életét. Elhagyta a palotáját, a királyi életét… de vajon azért, mert személyes problémái voltak? Vagy rosszul volt és belefáradt a saṃsāra egész természetébe? Valójában hercegnek született; ő volt a jövendőbeli király. Több kastélya volt, egy háremnyi nője, mindene megvolt. Személyesen semmi gondja nem volt az életével. Mindenkire gondolt, minden élőlényre.

Az olyan emberek, mint a popsztárok, depressziósak lehetnek, még akkor is, ha mindenük megvan. De az ő depressziójuk, ellentétben a lemondás depressziójával, alapvetően az énközpontúságból ered. Természetesen sok oka van annak, hogy az emberek depresszióssá válnak, de mindegyik mögött az énközpontúság áll. Ha depressziós vagy, nem gondolsz minden érző lényre, vagy nem gondolsz másokra ugyanúgy, mint magadra. A problémáid és a boldogtalanságod hatalmasnak, fojtogatónak érzed. Minden energiádat elszívják, és felemésztik az életedet. Minden értelmetlennek tűnik, és ezért lehetetlen beteljesülést, értelmet, boldogságot találni. A legszélsőségesebb esetben mi a következménye vagy végeredménye az ilyen típusú depressziónak? Az öngyilkosság. Mivel úgy érzed, hogy az életed értelmetlen, meg akarsz halni. Ez nagyon szomorú, és az ilyen szélsőséges depresszióból az emberek nehezen tudnak maguktól kilábalni. Segítenünk kell nekik abban, hogy a fókuszt áthelyezzék önmagukról másokra. Ez a legjobb módja annak, hogy segítsünk.

A lemondás depressziója hasonlít a szokásos depresszióhoz, mert a létezésnek ebben a körforgásában, a saṃsārában semmi sem tesz boldoggá. De ez nem egy szűk körű, önmagadon alapuló depresszió.

Még ha értelmetlennek is látod a saṃsāra örömeit, ugyanakkor látod, hogy van valami értelmes. Van reményed. Látod, hogy ez az emberi életed nagyon értékes, és hogy van valami hihetetlenül értelmes dolog, amit tehetsz vele. Ezért nem kívánsz meghalni.

A kettő hasonló, mert mindketten értelmetlennek látják a saṃsārát, de a cselekedeteik és a motivációik teljesen különbözőek, és különböző felfogáson alapulnak. Ezért mindkettőnek más a következménye vagy eredménye. A lemondás depressziójával spirituálisan nagyon gazdag, boldog és értelmes életet élhetsz.

A lemondás, amelyet a Buddha tanított, meglehetősen radikális, mert megkérdőjelezi a többségi társadalom értékrendjét. Képzeld el, hogy valamelyik rokonod hirtelen sok pénzt örökölt, de úgy tűnik, nem igazán érdekli, nem igazán akarja. Hogyan reagálnál te és a többi családtag és a körülötte élők? Néhányan talán frusztráltak lennének, vagy megsértődnének… vagy akár dühösek – „Hogy merészeli? Ilyen nagy szerencséje van, és még a pénz sem kell nekik!”? Ez azért van, mert ez ellentétes azzal, ahogyan általában gondolkodunk. Egy magas szintű, mondjuk 90%-os lemondással rendelkező személy egy pillanat alatt le tudna mondani az üzletéről, pozíciójáról stb. Egyszerűen eltűnhetne, és nem lenne vele semmi baj!

Persze nagyon ritka, hogy valaki így gondolkodik. De még a 10%-os lemondás is ésszerű, és nagyon hasznos a buddhizmus gyakorlása szempontjából. Hogyan néz ki a 10-15%-os lemondás? Képzeld el, hogy ma este lefekszel aludni, és holnap 10%-os lemondással ébredsz… hogyan változna a nézőpontod?

Például nem törődnél annyit a külsőddel, vagy azzal, hogy milyen autód van, vagy a házad méretével vagy szépségével úgy, mint korábban.

Miért olyan hasznos és fontos ez a buddhizmus gyakorlása szempontjából? Nem arról van szó, hogy minden, amit kívánunk, rossz, vagy szenvedést garantál nekünk. Egyáltalán nem. Sok minden van, aminek örülhetünk a mindennapi életünkben. De nincs olyan dolog, nincs olyan ruhadarab, nincs olyan pénzösszeg, nincs olyan autó, nincs olyan ház…, ami garantálja számunkra a boldogságot.

Ez a lényeg. Amikor lemondással rendelkezünk, nem fektetünk többé olyan sokat a saṃsārikus élvezetekbe, mert azt hisszük, hogy azok képesek a végső boldogságot biztosítani. Más szóval, lemondunk a kötődéseinkről. Amikor ezt tesszük, még ha csak kis mértékben is, megtapasztalunk némi szabadságot. Szabadságot arra, hogy a dolgokat olyannak értékeljük, ahogyan azok vannak, mivel felismerjük, hogy azok feltételhez kötöttek, és nem tartanak örökké.

Meg kell változtatnunk a prioritásainkat, és a feltétel nélküli boldogságra és kiteljesedésre kell összpontosítanunk. Élvezzük az életet, de ne hangsúlyozzuk annyira a saṃsārikus boldogságot. Így egészséges depresszióban élhetünk.

Gondold át, mi a prioritásod. Próbáld meg 10%-ra fejleszteni a lemondásodat. Hogyan? Kántáld az Odaimokut, hogy mélyebb békét és elégedettséget tapasztalj, és jobban élvezheted az életet, ha eltolod a fókuszt a törékeny boldogság hajszolásáról.

Ez a spirituális fejlődés a megvilágosodás felé. Olyan ez, mint amikor a gyerekek felnőnek, és végül felnőtté válnak – amikor fiatalok, az örömüket a játékokból merítik, de ahogy idősebbek lesznek, az örömüket már inkább a láthatatlan dolgok kezdik jelenteni, mint például a művészet, a zene vagy a spirituális öröm. Kérlek, gondolkozz el ezen!