James lejtőjén

Kanto Tsukamoto Shonin

Tokió központjában van egy enyhe lejtő, amelyet egy nyugati emberről neveztek el. „James lejtőjének” hívják. Ennek a lejtőnek a nevét soha nem változtatták meg, amióta több mint 100 évvel ezelőtt elnevezték. Még a II. világháború alatti ellenséges átnevezési kampány során sem. Ez a név John M. James-től (1839-1908) származik, aki brit kapitány volt, és azért jött Japánba, hogy navigációs ismereteket tanítson. Munkássága nagyban hozzájárult a japán haditengerészet fejlődéséhez, és a japán haditengerészet atyjaként vált ismertté. Meglepő módon volt benne valami különleges; odaadó Nichiren Shu buddhista volt. Azt hiszem, ő volt az első európai a sorban.

1860-ban, mielőtt James kapitány Japánba érkezett, két japán politikussal együtt végzetes hajótörést szenvedett. Viharba kerültek, és a hajó összetört Hongkong partjainál. Ez az eset fordulóponthoz vezetett az életében. Először is úgy döntött, hogy végleg Japánban telepszik le. Másodszor, találkozott Yoshiomi Seki úrral, aki neves politikus volt. Együtt osztoztak a hajótöröttek sorsán Hongkong partjainál, egészen addig, amíg megérkeztek Japánba, és életre szóló barátokságot kötöttek. Később Mr. Seki ismertette meg Jamest a Nichiren Shu buddhizmussal.

1868-ban segített a japán kormánynak harci hajók vásárlásában Nagy-Britanniától. Ezt követően tanácsot adott a japánoknak a fegyverek és felszerelések felhasználásában. Azt is megtanította nekik, hogyan kell körbejárni egy hajót, és hogyan kell megmenteni egy összetört hajót. A japán kormány nagyra értékelte a segítségét. A haditengerészeti osztály tanácsadójává léptették elő, és világszínvonalúra fejlesztette a japán hajózási ismereteket. E teljesítménye miatt a „Japán Haditengerészet atyjának” nevezték. Saját jegyzeteiben megemlíti, hogy valóban meg akarta tanítani Japánnak a tengeri ügyek fontosságát, mert ő is egy Japánhoz hasonló szigetországban, Nagy-Britanniában nőtt fel. Hozzájárulása nemcsak a haditengerészet számára volt fontos, de hozzájárult a japán polgári tengerészeti ügyek fejlesztéséhez is. 1890-től állandó járadékot kapott, a következő évben pedig kitüntetést is kapott a japán kormánytól.

A magánéletben James kapitány nagyon szelíd ember volt. A háza mellett volt egy nagyon meredek lejtő, amelyet „Sengen Zaka”-nak hívtak. A helyi lakosság nem kedvelte ezt a lejtőt, nehezen tudtak fel- és lemenni rajta. Amint ezt megtudta, saját forrásaiból a meredek lejtőt enyhe lejtővé építette át. Azóta az emberek ezt a lejtőt „James lejtő”-nek kezdték hívni, és ez lett a hivatalos név az eredeti „Sengen Zaka” helyett. Ez a név soha nem változott meg, még az ellenséges kampány során sem, amikor a második világháború alatt minden nyugati nevet megváltoztattak. Vigyázott a környékbeli gyerekekre, annak ellenére, hogy nem voltak saját gyerekei. Nagy összegeket adományozott egy helyi általános iskolának egy új iskolaépület építésére.  A tudta nélkül „Mikulásnak” hívták. Nagyon népszerű volt és sokan tisztelték.

Keresztény családban nőtt fel, de ahogy egyre hosszabb ideig Japánban élt, a Nichiren Shu buddhizmus elkötelezettje lett. Meglátogatta azokat az ázsiai országokat, amelyeket európai országok próbáltak gyarmatosítani, és találkozott keresztény misszionáriusokkal, de nem tudta elviselni a keresztény misszionáriusok cselekedeteit. Olyan európai országok élcsapatának tűntek a szemében, amelyek gátlástalan módszerekkel bővítették saját kolóniájukat. Aztán találkozott a Nichiren Shu buddhizmus tanításával. „Minden élőlénynek Buddha természete van.” Ez a békés tanítás vonzotta, és további tanításokat kapott Nichiren Shu lelkészektől, és áttért Nichiren Shu-ra. Rendelt egy tömör arany Śākyamuni Buddha szobrot, és minden reggel és este kántált, és elmélyítette hitét.

1908-ban élete 71 éves korában véget ért. Temetését otthonában tartották a 78. Hosu, Nichiren Shu lelki vezetője irányításával. Három nappal halála előtt különleges kérést hagyott hátra a végrendeletében, miszerint „legyen szíves elhamvasztani a testemet, és a hamvaimat a Minobu-hegyen elhantolni”. Halála előtt a Lótusz Szútrát recitálta, egy ideig meditált, majd békésen elhunyt, miközben az Odaimokut énekelte. Sírját végrendeletében foglaltak szerint a főtemplom mögött emelték fel. James kapitány egy tengerész volt, aki távoli Európából érkezett, egy japán kikötőt választott végső kikötőnek, ami a Minobu-hegy volt.