Lődd ki a nyílvesszőt a hullámokba!

Kanse Capon Shonin

Az egyik dolog, amit szilveszterkor a Nichiren Shu templomokban teszünk, hogy 108-szor megkongatjuk a felfüggesztett harangot, az úgynevezett „bonsho”-t. Minden egyes harangütés az előző év 108 „bonnō”-jának- egy-egy darabjának hátrahagyását jelképezi. Ezek a világi gondjaink, amelyek folyamatosan gyötrik és zavarják elménket A harangot éjfél körül ütik meg utoljára, ami egybeesik az újév első néhány másodpercével. Ez egy új kezdet hajnalát jelzi, és remélhetőleg lehetővé teszi számunkra, hogy az új évet frissen kezdjük, megszabadulva ezektől az elménket zavaró mentális funkcióktól.

Tulajdonképpen a mi templomunkban nincs is hivatalos bonsho! Mégis nagyon boldog voltam, hogy sokan csatlakoztatok hozzám a Zoomon és a Facebookon, amikor december 31-én a templomunk harangját megkongattam.

Szóval, hogy érzitek magatokat most, amikor ezt olvassátok egy hónap elteltével? Az elmétek mentes a zavaroktól? A mindennapi életetekben mennyire vagytok urai az elméteknek?

Ha megsértik, azonnal gonoszabbnál gonoszabb szavakon kezd el gondolkodni az elmétek, hogy bosszút álljon? Ha valaki gúnyt űz belőletek, a nap hátralévő részében levertnek érzitek magatokat? Meddig? A hét végéig? Esetleg hosszabb ideig tartjátok magatokban?

Sok minden történik jelenleg körülöttünk. Ha a világról szerzett közös globális tapasztalatainkat egy óceáni utazásként ábrázolnánk, talán nem lenne teljesen indokolatlan azt mondani, hogy jelenleg nagyon háborgó a víz, és nagyon viharos a szél. Sokan úgy érzik, mintha hullám-hullám hátán jönne, és úgy sodorja őket a szél, mint egy aprócska csónakot a viharos tengeren.

Időnként valami nagy boldogság ér bennünket az utunkon; úgy tűnik, hogy a dolgok jól mennek, és akkor egy váratlan hullám nekicsapódik a hajótest oldalának, magasra repíti a vízpermetet a levegőbe, és eláztat bennünket. Az első alkalommal, amikor ez történik, általában el tudjuk nevetni magunkat, különösen, ha társaságunk van. Esetleg rámutatunk és nevetünk a barátunkon, akinek vizes haja eltakarja az arcát, és arra kényszerítjük, hogy széthúzza, hogy lásson valamit. Azonban egy második vagy harmadik alkalom után, amikor már bőrig átázunk, már nem lesz annyira vicces a dolog.

Ez a dolgok szokásos menete. Amikor jön egy hullám, kibillenünk az egyensúlyunkból, néha 10º-kal, néha 30º-kal, és néha még az is előfordulhat, hogy felborulunk. Alapvetően ki vagyunk szolgáltatva a hullámoknak. Amikor a víz nyugodt, és enyhe szellő fúj, akkor pihenhetünk, és élvezhetjük a szép naplementét. Ha vihar van, csak kapaszkodnunk kell, és néha alig van időnk visszanyerni a nyugalmunkat, mielőtt a következő hullám elverne minket.

Észrevetted azonban, hogy vannak emberek, akik úgy tudnak megbirkózni a gigantikus hullámokkal, mintha csak apró hullámok lennének? Még ha egy hatalmas habzó, fehér szörnyeteg is jön, nem billegnek nagyon – egy kicsit arrébb mennek, de gyorsan visszatérnek eredeti helyzetükbe, a hullám elhalad alattuk. Ez az, amit japánul jōriki 定力-nak, az „elme stabilitásának” neveznek. Néhány emberben természetszerűleg több van ebből, mint másokban. De a Lótusz Szútra és az Odaimoku kántálásával mindannyian elnyerhetjük az elme mélységes stabilitását. Ez az a képességünk, hogy nyugodtak, rögzítettek, stabilak és zavartalanok maradjunk. Az, hogy valaki stabil elméjű, azt jelenti, hogy

1.         Amikor dicsérjük, nem vadul meg az örömtől.

2.         Amikor bántjuk, nem fog kimozdulni és nem lesz zavart.

Buddhista gyakorlatunk lehetővé teszi számunkra, hogy átvegyük a kormányrudat, és a hajó orrát a hullámokba kormányozzuk. Ebben a sokkal stabilabb helyzetben az egész tapasztalatunk teljesen más. Nem fogunk ide-oda ringatózni, hanem egyszerűen csak fogadjuk a hullámokat, ahogy jönnek, szelíd emelkedéssel és süllyedéssel aranyozva át őket. A világon rengeteg ember reagál „vadul”, akár pozitív ingerekre, akár negatív eseményekre. Amikor a világ olyan feszült helyzetben van, mint most, a kontrollálatlan és szélsőséges reakció veszélyes, és csak még több problémát fog okozni.

Az Odaimoku gyógyszer a lelketek számára. Még ha nem is értesz mélyen a buddhista tanításhoz vagy filozófiához, még ha az elméd nagyon érzékeny is az utadba kerülő hullámokra, az Odaimoku kántálásával a szellemed erősebbé, az elméd stabilabbá válik.

A két Ikegami testvérnek írt Kyōdai-shō nevű levelében Nichiren Shonin idézi a Hat Pāramitā Sūtra-t, amely így szól:

„Légy az elméd uralkodója; ne tedd az elmédet a saját uralkodóddá.” (WNS-6, 84. o.)

Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetünk boldogok, ha jó dolgok jönnek, vagy hogy passzívan el kell fogadnunk a rossz dolgokat… de nem szabad vadul reagálnunk. Ehelyett gyakorlással képesek leszünk a tiszta elmét tartani, hogy egyszerűen és békésen élvezhessük a jó dolgokat.

Sok kihívást jelentő esemény valójában csodálatos is egyben. Egyszer, amikor Japánban jártam, sok narancsfát láttam, amelyek úgy néztek ki, mintha rabok lennének – az ágaik a földhöz voltak kötve. Amikor megkérdeztem a mesteremet, hogy miért, elmagyarázta, hogy a gazdák csinálják ezt. Mivel a fáknak küzdeniük kell, több gyümölcsöt teremnek, és több cukrot bocsátanak ki. Az emberek nem különböznek annyira a narancsfáktól – néha a nehézségek a legjobb jutalmat és a legnagyobb növekedést hozhatják.

Az Odaimoku segítségével azonban, amikor valamilyen szenvedés jönk, ha abban a pillanatban nem is lehet jó dologként elfogadni, legalább arányosan szenvedhetünk, és nem zavar minket annyira, hogy elveszítsük a reményt és a racionalitást.

Tapasztalatom szerint az Odaimoku segítségével akkor is megtapasztalhatod a békés életet, ha a víz háborog. Kívánom, hogy mindenki, aki ezt olvassa, legyen „joriki”, és váljon olyanná, akibe mások belekapaszkodhatnak, amikor elveszítik az egyensúlyukat. Ahogy Nichiren Shonin mondta:

„Élvezd, amit lehet élvezni, szenvedj, amikor szenvedni kell, és kántáld tovább a Namu Myōhō Renge Kyō-t”.

A jelenlegi helyzetben sokan úgy érzik, hogy folyamatosan bombáznak bennünket a sok szenvedést okozó globális eseményekről szóló hírekkel. Törekvő bódhiszattvákként együttérzően szeretnénk imát felajánlani. Néha azonban imáink inkább a kétségbeesés imáivá válhatnak. Nagyon aggódunk, és csak akkor imádkozunk. Azonban gondoljunk a nagy bódhiszattvák példáira, mint például Kannon Bosatsu. Vajon ők kétségbeesésből imádkoznak?

Bódhiszattvaként együttérzőnek kell lennünk, de nem szabad, hogy félelem és aggodalom ragadjon el bennünket. Ezek nem ugyanazok. Sokan félreértik ezt. Gyakorlásunk révén nagyon erős együttérzést fejleszthetünk ki, egy erőteljes együttérzést, amely a stabil elmén alapul. Ez nem csak a saját erőfeszítésünknek vagy képességünknek köszönhető, hanem annak, hogy amikor kántálunk, Buddha itt van velünk. Ez a Buddha ereje, amit mi ki tudunk nyilvánítani. Az Odaimoku kántálásával kapcsolódhatunk Buddha erejéhez, együttérzéséhez, stabilitásához és bölcsességéhez.

Folytassuk a Buddha munkáját, és nyilvánítsuk ki csodálatos tanítását, a Lótusz Szútrát az életünkben.